Hétfőn bejelentette a Facebook, hogy új logót vezet be, megkülönböztetve a vállalatot az applikációitól, és az eddiginél tisztább tájékoztatást ad a felhasználóknak tulajdoni struktúrájáról.
Szerdai képviselőházi meghallgatásán Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi portál elnök-vezérigazgatója kitartott azon álláspontja mellett, amely szerint a média-óriásvállalatnak be kellene vezetnie a Libra nevű globális digitális kriptovalutát. Zuckerberg azzal próbált érvelni, hogy amennyiben az amerikai hatóságok és törvényhozók betiltanák a Librát, ezzel átengednék az Egyesült Államok technológiai előnyét Kínának.
Jó célokat szolgáló, olcsó szolgáltatást kínáló és társadalmilag igazságos lesz a Facebook jövőre bevezetni tervezett kriptodevizája – nyugtatgatta mai meghallgatásán a szkeptikus amerikai képviselőket a közösségi oldal alapítója.
Néhány napon belül Mark Zuckerberg tiszteletét teszi a Fehér Házban, ahol el kell magyarázni, miért lenne jobb hely a világ, ha a Libra-projekt élesben is elindulna. A jelek szerint nem lesz könnyű dolga, mert sorra hátrálnak ki a kriptopénzes projekt mögül a Libra Szövetség alapító tagjai, és mert a piaci és szabályozói nyomás mellett a Facebook eddigi adatvédelmi track recordja sem éppen botrányoktól mentes. Könnyen lehet, hogy még el sem indult, de máris füstbe megy a Facebook készpénzmentesítő mesterterve.
Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója október 23-án meghallgatásra megy a Fehér Ház pénzügyi bizottsága elé a Libra-projekt ügyében – jelentette be a House Financial Services Committee a CNBC tudósítása szerint.
Egy kérdezz-felelek szekcióban azt a kérdést kapta beosztottjaitól Mark Zuckerberg, hogy mit szól Bernie Sanders amerikai elnökjelölt felvetéséhez, miszerint a milliárdosoknak nem kellene létezniük.
Az amerikai igazságügyi tárca hozzáférést sürget a rendőrség számára a Facebook-felhasználók titkosított üzeneteihez - értesült az amerikai sajtó csütörtökön. Az amerikai kormányzati szándékot az Egyesült Királyság és Ausztrália is támogatja.
Az internet szabályozása volt Donald Trump amerikai elnök és Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója közti megbeszélés egyik fő témája, amikor az elnök csütörtökön a Fehér Házban fogadta a vállalat első emberét - közölte Daniel Roberts, a közösségi médium szóvivője csütörtökön.
Augusztusban 1,6 millió Facebook részvényt adott el Mark Zuckerberg, írja a CNBC. A pakk mintegy 296 millió dollárt ér, vagyis közel 90 milliárd forintot. A volumen még Zuckerberg kiárusítási tempójához képest is jelentős, hiszen ezzel többet adott el, mint eddig az év egészében - a számláló 526 millió dollárnál jár. A Facebook vezérigazgatója tavaly 5,3 milliárd dollárért értékesített céges részvényeket, a tőke a Chan Zuckerberg Initiative-nél landolt.
A szegedi Horváth Péter bioinformatikus csoportjának részvételével zajló mesterségesintelligencia-kutatás támogatásáról döntött a Facebook alapítójaként ismert Mark Zuckerberg és felesége, Priscilla Chan alapítványa, a Chan Zuckerberg Initiative.
A Facebook hivatalosan is bejelentette globális kriptopénzét, a Librát, amely nem kérdés, hogy egy valódi, új szuverén devizává fejlődhet, sőt, egyszer akár a dollár uralmát is megdöntheti a világon. Egyesek szerint a Libra a Facebook mesteri terve arra, hogy az életünk pénzügyi területét is végérvényesen behálózza, ezzel gyakorlatilag minden adatunkat lenyúlva, mások elhiszik, hogy annak az 1,7 milliárd embernek akarnak segíteni, akiknek jelenleg nincs hozzáférésük a pénzügyi rendszerhez. Összeszedtünk minden fontos részletet Zuckerberg új, őrületet kirobbantó pénzéről.
Már több mint 12 nagyágyú, köztük a Visa, a Mastercard, a PayPal és az Uber is beállt a Facebook jövő év elején elindítani tervezett kriptopénze, a GlobalCoin mögé - írja a Wall Street Journal.
Az internet törvényi szabályozására és ellenőrzésére kérte a kormányokat Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és vezetője a The Washington Post szombati számában megjelent nyílt levelében.
A Facebook kedvező gyorsjelentési számainak köszönhetően Mark Zuckerberg vagyona csütörtökön 6,2 milliárd dollárral nőtt, ezzel pedig két helyet javítva a világ ötödik leggazdagabb emberévé lépett elő - írja a Bloomberg.
Jeff Bezos zárta a világ leggazdagabbjaként az évet, 125 milliárd dolláros vagyonával, miután sok milliárdossal ellentétben még növelni tudta vagyonát tavaly - derült ki a Bloomberg legfrissebb millárdos-listájából.
511 milliárd dollárt vesztettek a világ leggazdagabb emberei idén, miután az első hónapok jó részvénypiaci teljesítményét az utolsó hónapok eladási hullámai teljesen kitörölték - írja a Bloomberg. A magyar GDP tavaly mintegy 139 milliárd dollárt tett ki, ennek több mint 3,6-szorosát jelenti a milliárdosok által elvesztett vagyon.
Idén eddig 17,4 milliárd dollárral csökkent Mark Zuckerberg vagyona a Facebookot övező sorozatos adatvédelmi és választási csalásos problémák miatt - írja a Bloomberg.